Márk Evangéliuma 7.24-30
"24Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban, 25mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, és miután eljött hozzá, a lábai elé borult. 26Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. 27Jézus így szólt az asszonyhoz: "Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." 28Az pedig ezt válaszolta neki: "Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból." 29rre így szólt hozzá: "Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög." 30Amikor azután hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle."
Az előzőekben Jézus a belső tisztaságról beszél a farizeusoknak majd a tanítványoknak, majd pedig itt jön egy asszony akinek ahogy látjuk nemcsak hite van, de óriási alázatáról is tanúbizonyságot tesz. Pontosan tudja hogy ő nem tartozik ide, tudja, hogy nem kérhetne. De mégis bízik benne, hogy Jézus megszánja majd, s más esélye nincsen. Nem tudhatjuk, hogy megszállott lánya mekkora nehézséget, problémát jelenthetett. Részletek nincsenek leírva hogy pontosan mi volt a jele a megszállottságnak, hogy viselkedett a lány. Más esetekben olvassuk, hogy a megszállottak őrjöngtek, vagy épp némák voltak, de többnyire agresszívek. Bizonyára a család minden energiáját felemésztette a megszállott lánnyal való küzdelem. Így jön ez az asszony Jézushoz, tudva azt, hogy neki nincsen joga segítséget kérni, mégis megteszi.
Ez a történet számomra a római százados történetével párhuzamba vonható (Máté 8.5-13) Ott is ugyanez a helyzet: a segítséget kérő szintén nem zsidó, és Jézusnak nem kell elmennie sem a házhoz, a századosnak van elég hite ahhoz hogy gyógyulást kérjen a szolgájának. Mindkét ember, a százados is a szirofőníciai asszony is pontosan érti azt, hogy Jézus teljes mértékben átlátja a helyzetet, nem kell neki diagnosztizálni nem kell még jelen sem lennie hiszen tudatában van minden cselekménynek. Mindenható.
Az asszony alázatosságát látjuk abban is ahogy Jézust kéri. Lába elé borul. Kétségbeesett. Ugyanakkor amikor "Jézus le akarja rázni" tovább kérleli saját magát is alacsony szintre minősítve. Olyan mintha a gödör mélyéből kiabálna. Olyan helyről ahol senki nem venné észre. De Jézus észreveszi. Jézus kész segíteni, kész megmenteni, de van amikor kitartóan kell kérnünk és elfogadnunk az ő megoldásait.
Urunk, köszönjük mindenhatóságodat! Köszönjük, hogy kegyelmed kiterjesztetted minden népre. Köszönjük hogy a gödör legmélyéből is kiálthatunk hozzád. kérjük ajándékozz meg alázatos szívvel! Ámen