Olvassuk el Márk 13. fejezetét, majd Márk 13.1-12-t
Bevezető gondolatok
Gondolj egy olyan alkalomra amikor látogató érkezett az otthonodba vagy bármilyen olyan rendezvényre amin részt vettél. Milyen előkészületeket kellett tenni? mi lett volna, ha nem készülsz fel?
A 11.-12. fejezet számos összeütközést ír le Jézus és a jeruzsálemi vallási vezetők között. Először mindig úgy tűnik, hogy Jézus a vádlott. Aztán hamar kiderül, hogy ő a BÍRÓ!
Olvassuk el Márk13.1-2-t
Mi Jézus, mint bíró ítélete a templom fölött?
Leromboltatik, kő kövön nem marad.
Olvassuk a 3.-13. verset
A 13. fejezetben Jézus két kérdésre válaszol. Melyek ezek a kérdések? (4.v.)
Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, amikor mindez beteljesedik? Péter, János, Jakab és András kérdezik ezt tőle. Tehát MIKOR történik? És HONNAN fogjuk tudni, mi lesz a JELE?
Milyen eseményeket jósol Jézus az 5-13 versekben?
- sokan jönnek majd Jézus nevében, hogy megtévesszenek
- háborúk lesznek mindenfelé, nemzet nemzet ellen támad
- természeti katasztrófák jönnek: földrengés, éhinség
- bíróság elé állítják a Jézus követőket, a családban sem lehet majd megbízni, Jézus követőit gyűlölni fogja a világ
Nézd meg a 7. verset. Előre jelzi ez, hogy a templom le fog romboltatni?
A 7. vers a háborúkról ír, ami közeleg. Történelemből tudhatjuk hogy a Jeruzsálemi templom Kr.u. 70-ben háború következményeképp semmisült meg, Titus császár porig rombolta.
Mivel erősíti majd Jézus az üldözött híveket?
Ne aggódjanak előre, hogy mit szólnak majd ha bíróság elé kell állniuk, mert Ő velük lesz Lelke által és megmutatja amikor kell.
Aki mindvégig kitart az üldöztetés közepette, az üdvözülni fog.
Imádkozzunk!
Úr Jézus, köszönjük, hogy Te minden helyzetben mellettünk állsz. Akármi történjen velünk, Te az oldalunkon vagy, és Lelkeddel vezetsz. Kérünk hadd tudjunk ráhangolódni a Te "csatornádra" és megérteni, hogy merre szeretnél tovább vinni, illetve, hogy hogyan tegyünk bizonyságot Terólad akár elfogadó akár ellenséges környezetben.
Ámen