"Nagy jóságodra méltók nem vagyunk,
Rossz útra térve gyakran elhagyunk:
Áhítjuk mégis szent Igéd szavát,
Megtérő gyermekid fogadd be hát" RÉ 168/3
„Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe dobják.” „Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre, (ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.) És ha az egyik lábad botránkoztat meg téged, vágd le; mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a gyehennára, És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára, ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.” „Mert tűzzel sózatik meg mindenki.
Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.”
Mk. 9.42-50
Egymás iránti felelősségünk óriási. Ennek fontosságát hangsúlyozza Jézus is.
Kik a kicsinyek? Lehetnek a gyermekek is, de lehetnek a hitben gyermekek is. Miért olyan szemléletes a gyermek példa? A gyermek sokmindenben formálható. Azt teszi, amit lát a környezetében, lehet nevelni, tanítani. Minél idősebb valaki, annál nehezebben megy ez a formálás. Ahhoz, hogy felnőttként formálhatók legyünk, magunknak is gyermekké kell válnunk, és hagyni, hogy vezessen bennünket az Isten. Sokszor nehéz lenyelni ezt a békát... Hagyni, hogy más irányítson. Ahogy növekszünk a hitben és egyre több tapasztalatunk lesz, úgy kell méginkább törekedni az Isten vezetésére, hiszen, ha már sokat tudunk, hajlamosak vagyunk, nem Urunkra, hanem tapasztalatainkra, saját jónak hitt észjárásunkra támaszkodni.
Valahogy látszik, hogy a frissen megtértekben más a lendület. Ők, mivel éppen e tapasztalatszerző, lefelé növekedő pályán vannak, többnyire sokszor hallgatnak az idősebbekre, tanácsot kérnek. Látják a többiek életét, tetteit, és könnyen hajlanak. Persze van, aki egyből stabilan áll, de én pl. nem ilyen voltam az elején.
Jézus nem véletlenül élezi ennyire a kicsinyek megbotránkoztatásának tilalmát. Milyen szörnyű az, ha a keresztyén közösségen belül kell negatívumokkal szembesülnie annak, aki még gyermek a hitben. S nem e kell vigyáznunk egymásra, szeretettel? Azokra is, akik újak, és azokra is, akik régi "harcosok".
A testrészek levágásának hangsúlyozása bennem azt a gondolatot indítja el, hogy sokszor olyasmi van az életemben, ami számomra létfontosságúnak tűnik, mégsem jó, akadályoz a növekedésben. Az ilyen dolgokat, akármilyen fontosak is, vagy közel állnak hozzánk, el kell vetnünk még ha fájdalmas is.
Ha begyűjtjük az életünkbe ezeket a számunkra kedves, de felesleges dolgokat, ízetlenek leszünk keresztyénként. Jézus ettől óv bennünket. Ízetlen, sótlan emberre ki kíváncsi, hogy lehet így bizonyságot tenni? Bár aki, már ízetlenné válik, szerintem nem vágyik arra, hogy szolgáljon. Még jó, hogy ebből az állapotból is van visszaút.
A só íze, amit Istentől kapunk, és a békesség a többiekkel, szinte együtt járnak. Egymás felé is kell szolgálnunk. Szeretettel, odafigyeléssel, jó szájízzel.
S ehhez az erőt is megkapjuk.
