Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: „Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.” Ezzel otthagyta őket, és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra. De elfelejtettek kenyeret vinni, és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban. Jézus figyelmeztette őket, és így szólt: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!” Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük. Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek? Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?” Így feleltek: „Tizenkettőt.” „És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?” Ezt mondták: „Hetet.” Erre Jézus újra megkérdezte: „Még mindig nem értitek?”
„Még mindig nem értitek?”
2009.05.08. 07:44 Baranka
Mk. 8.11-21
A farizeusok örök csatája, célja: valahogy megfogni Jézust, hibát találni benne, csalást bizonyítani rá. Mennyei jelt követelnek. Ha nem ad, csaló , ha ad szélhámos... Jézus pontosan látja a szándékukat és nem keveredik vitába.
Jó volna csak negyedennyire bölcsnek lenni, hogy meglássam egyes szóharcok feleslegességét. Jézus nem kényszerít rá senkire semmit. De szomorú, ha látja a kemény szíveket.
Én tudok e így szánakozni? Hogy az engem bántókat nem utálom, hanem inkább arra gondolok, hogy megtérésre volna szükségük? Jézus lelke mélyéről sóhajt fel: nem adatik jel ennek a nemzedéknek. Érdekes hogy ezt mondja, hiszen egész "pályafutása" tele van Istenre mutató jelekkel. De meglátni csak az látja, akinek erre fogadókész szíve van.
Beláthatjuk, Jézusnak nemigen volt könnyű dolga. Nemcsak a farizeusok nem értik, hanem tanítványai is sokszor értetlenkednek körülötte.
Ő a farizeusok kovászáról beszél, amitől óva int. Ez a felfuvalkodottság, az önimádat, a szeretetlenség kovásza. Ha ez hatalmasodik el bennünk, akkor valóban kiveszik minden szeretet és elkötelezettség az Isten iránt. És ez csak növekszik, mint a kovász a kenyértésztában. Valami ilyesmiről beszél Jézus, de a tanítványok túlságosan földi szemmel tudnak gondolkodni még, azt gondolják, hogy akkor nem ehetnek kenyeret, pedig jaj de kevés van.
Milyen jó, hogy Jézus látja a tanakodásukat, ugyanakkor „ciki” is a leleplezés. Aggódnak és ismét aggódnak, hogy nem lesz mit enniük. Rádöbbenhetünk, hogy mennyire olyan emberek voltak ők is, mint mi. Hány csodát, hány szabadulást láttak már Jézus mellett? Kellett e valaha éhezniük, szomjazniuk, vagy komolyan nélkülözniük Jézus mellett? És hitetlenkednek.
Jézus emlékezteti őket a kenyérszaporításos esetre, hogy rádöbbenjenek, nem kell emiatt aggódni. Életük minden területét, a fizikai szükségletektől a lelki dolgokig, nyugodtan rá lehet bízni Jézusra.
Ez természetesen ránk is vonatkozik. De olyan sokszor tudunk mégis aggodalmaskodni. A rengeteg átélt csoda és öröm ellenére. Mondogatom, hogy „tudom, tudom, megsegít az Úr”, de azért mégis szorongok és aggódom. És akkor jöhetnek a testvéreim a kegyesnek tűnő frázisokkal: bízd az Úrra, imádkozzál stb., az nem segít.
És aztán jön Jézus és megkérdezi: Még mindig nem érted?
Na ez be szokott jönni... :) Elszégyellem és összehúzom magam picit, majd közlöm, hogy rádöbbentem: igen, igazad volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://baranka.blog.hu/api/trackback/id/tr691109293
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
